Csakra meditációk 2020-as felvételek

33000 Ft

7 csakra, 8 meditáció, 9 felvétel, több, mint 10 órányi hanganyag, a csakrák ismertetése, harmonizálása, összekapcsolása és felemelése a tudatosság legmagasabb szintjére.

Csakráink az érzékszerveinkkel nem érzékelhető energiaközpontjaink. Az életenergia felvételére és tárolására szolgál. A csakrák a bennünk lévő, az óramutató járásával megegyező irányban forgó mozgást végző energiaörvények, melyek közvetítik (megfelelő működés esetén) az univerzum energiáját.

Harmonikus működésük esetén „ép testben ép lélek”, kiegyensúlyozottak, boldogok vagyunk, tele energiával.

Amennyiben az energia központjaink bármelyike is sérült, blokkok, elzáródások gátolják az energia szabad áramlását, érzékeljük az elakadást lelkileg és akár testileg is. Ha az egyikben van elzáródás, úgy a többi sem tud megfelelően működni, hisz azok egy összefüggő egységet alkotó kapcsolatrendszerben működnek.

A csakrák rendszeres karbantartásával szabad utat engedhetünk az energia áramlásának, mely által nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

A csakráink ismerete az önmegismeréshez vezető út értékes lépcsője lehet.

A jól működő csakra megtartja az energiát. Ha valami miatt elszivárog az energia, az azt jelzi, hogy a csakra nem működik megfelelően. Ilyenkor a csakra meditáció kiváló módszer lehet a kezedben arra, hogy az energiaközpontjaidat megtisztítsd, a blokkoktól mentesítsd és harmonizáld. ❤️🧡💛💚💙💜

Miről szól a csakra meditáció sorozat?

👉A csakra meditáció sorozat minden egyes alkalmával egy-egy csakrát ismerünk meg alaposabban, jellemzőit, funkcióját, feladatait, majd pedig az adott csakra meditációja következik. A 8. meditációban a gyökér csakra alatti és a korona csakra fölötti energiaközpontok összekapcsolásával tesszük teljessé az energetikai kört. Megtapasztaljuk azok erejét, és mibenlétét.

👉Megnézzük az energia áramlását, megkeressük annak elakadásait, gátjait, majd elkezdjük feloldani.

👉Aktiváljuk és harmonizáljuk, ezzel szabad áramlást biztosítva az energiaközponton át.

Mit kapsz a csakra meditációktól:

  • megismered a csakrák működését,
  • megláthatod az összefüggéseit, életedbe érkező hatásait,
  • felismerheted az ok-okozati összefüggéseket a problémák, és azok gyökerei között,
  • megtapasztalod, és megtanulhatod a megfelelő irányba terelni az energiáidat, az univerzum törvényszerűségeivel összhangban,
  • megtanulhatod megfelelően áramoltatni önmagadban az energiát,
  • kapsz egy magasabb rálátást működésedre,
  • megtisztulhatnak a csakráid, beindulhat a tisztán és szabadon áramló energia benned, ami által
  • kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá válhatsz,
  • ráébredhetsz olyan rejtett képességeidre, melyek eddig rejtve maradtak.

❤️🧡💛💚💙💜

A 2020. június-júliusi előadások és meditációk felvételei.

A felvételek hossza összesen: 10 óra 40 perc 59 másodperc

A meditációhoz örökös hozzáférést kapsz saját, személyes használatra.

Alkohol, drog vagy más tudatmódosító hatása alatt nem végezhető el a meditáció!

Abban az esetben, ha hajlamod van rohamok kialakulására, vagy régóta fennálló mentális betegséged van, a meditáció gyakorlása előtt kérd ki orvosod véleményét!

Meditációimon mindenki saját felelősségére vesz részt, mindenkori testi-lelki-szellemi állapotának figyelembevételével!

Fontos tudnod, hogy a vezetett meditációk egyike sem helyettesíti az orvosi vagy pszichiátriai tanácsadást, ellátást, terápiát. A meditációimban nem adok orvosi vagy pszichológiai tanácsot, illetve nem írom elő kezelésként az általam leírt és használt módszereket valamely egészségügyi vagy lelki problémára orvos, illetve szakavatott pszichológus beleegyezése nélkül. Az írásaim, előadásaim általános információkkal szolgálnak a lelki, szellemi és érzelmi jólétet, a harmóniát keresők, fejlődni vágyók számára.

VEZETETT MEDITÁCIÓIMRÓL:

Általában 40-50 percesek, intenzívek, mindig tiszta forrásból táplálkoznak, transzcendensek és egyediek. Nem az én anyagi személyiségem vagy egóm, hanem a tiszta lélek kapcsolódik és vezeti a meditációt.

A mindenkori résztvevők energiáira hangoltan születik meg az adott meditáció, így bizonyos, hogy aki részt vesz rajta, attól függően, mennyi energiát tesz bele, talál több olyan ébresztő, felszabadító, megrázó, megvilágító, megható…stb. mozzanatot, amire épp szüksége van az adott témában való előre lépésében, illetve hat rá, a rendszerére és elősegíti azt a változást, amely az ő lelki fejlődését szolgálja.

Minden egyes meditációmban, témától függetlenül a legbensőnk elérését célozzuk: a tiszta lélek felébresztése, a már gátló energiák elengedése, a feltétel nélküli szeretet és a végtelen nyugalom, béke megélése.

Ez azt jelenti, hogy a meditációt követően számíthatsz arra, hogy nyugodtabb, kipihentebb, békésebb leszel, tisztábban átlátod a helyzetet, kiegyensúlyozottá válsz, jobban érzed magad a bőrödben…stb. (természetesen előfordul, hogy olyannyira felkavaróak a meditációban tapasztaltak, hogy eleinte még nehéz érzések jönnek, ahogy az állóvíz felkavarásával az iszap, ami feljön sem kellemes, de amint a víz kitisztul, nem csak a felszíne lesz sima, hanem a mélyben is tisztaság és béke fog uralkodni.)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.