Nőiesség meditáció – női vérvonal – 2021.11.18-i felvétel

4500 Ft

Az ősi női energia talaján elődeink és utódaink női energiája az, ami rejti a titkot és a kulcsot is egyben a kiteljesedéshez nőként.

Ebben a meditációban a női vérvonal tisztítása, a felmenőktől hozott és kapott ajándékok megértése illetve tisztítása történik meg az ősi női energia talaján. Mindannyian merítünk az ősi női energiából és azon keresztül teljesedik ki a vérvonal minden egyes tagja önazonos Nőként. ❤️🧡💛💚💙💜

Nőként mindegyikünk, bármilyen életfeladattal is jöttünk le erre a világra, azt mindenképpen magunkkal hoztuk, hogy kiteljesedjünk nőként. Megtapasztaljuk, átéljük a nőiességet.

Mindaddig hordozni fogjuk és adjuk át lányainknak a berögzült, blokkoló „programot”, míg egyszer, s mindenkorra felül nem írjuk.

A Nőiesség meditáció célja, hogy megismerhesd a színtiszta női energiát, az ősi női energiát, amire még nem kerültek rá a sérelmek, fájdalmak, bizonytalanság, szeretetlenség, elnyomottság érzése.

Ahhoz, hogy ezt a nőiességet megtapasztalhassuk, először le kell rántanunk róla azt a több ezer éve duzzadó fátylat, piszkot, ami beszennyezi, elnyomja, hogy aztán ragyoghasson önmaga valójában, tisztán, őszintén.

Lehívjuk az ősi női energiát, megtapasztaljuk, milyen volt, milyen lehet az igazi nőiesség, hogyan tudunk kiteljesedni, önmagunk lenni NŐként.

  • Megismerkedünk a női energia sokoldalúságával,
  • megbizonyosodhatunk annak teljességéről. A helyére kerülhet benned a nőiesség,
  • megtapasztalhatod az egyenlőség magasabb szintű jelentését.
  • Segít megismerni és elfogadni önmagadat.

Nagy szeretettel adom át neked az energiát és mutatom meg neked, hogyan, mitől vagy úgy tökéletes, ahogy vagy, NŐként. ❤️🧡💛💚💙💜

A 2021. november 18-i meditáció felvétele.

A felvétel hossza: 49:10 perc

Haladó meditáció!

A meditációhoz örökös hozzáférést kapsz saját, személyes használatra.

Alkohol, drog vagy más tudatmódosító hatása alatt nem végezhető el a meditáció!

Abban az esetben, ha hajlamod van rohamok kialakulására, vagy régóta fennálló mentális betegséged van, a meditáció gyakorlása előtt kérd ki orvosod véleményét!

Meditációimon mindenki saját felelősségére vesz részt, mindenkori testi-lelki-szellemi állapotának figyelembevételével!

Fontos tudnod, hogy a vezetett meditációk egyike sem helyettesíti az orvosi vagy pszichiátriai tanácsadást, ellátást, terápiát. A meditációimban nem adok orvosi vagy pszichológiai tanácsot, illetve nem írom elő kezelésként az általam leírt és használt módszereket valamely egészségügyi vagy lelki problémára orvos, illetve szakavatott pszichológus beleegyezése nélkül. Az írásaim, előadásaim általános információkkal szolgálnak a lelki, szellemi és érzelmi jóllétet, a harmóniát keresők, fejlődni vágyók számára.

VEZETETT MEDITÁCIÓIMRÓL:

Általában 40-50 percesek, intenzívek, mindig tiszta forrásból táplálkoznak, transzcendensek és egyediek. Nem az én anyagi személyiségem vagy egóm, hanem a tiszta lélek kapcsolódik és vezeti a meditációt.

A mindenkori résztvevők energiáira hangoltan születik meg az adott meditáció, így bizonyos, hogy aki részt vesz rajta, attól függően, mennyi energiát tesz bele, talál több olyan ébresztő, felszabadító, megrázó, megvilágító, megható…stb. mozzanatot, amire épp szüksége van az adott témában való előre lépésében, illetve hat rá, a rendszerére és elősegíti azt a változást, amely az ő lelki fejlődését szolgálja.

Minden egyes meditációmban, témától függetlenül a legbensőnk elérését célozzuk: a tiszta lélek felébresztése, a már gátló energiák elengedése, a feltétel nélküli szeretet és a végtelen nyugalom, béke megélése.

Ez azt jelenti, hogy a meditációt követően számíthatsz arra, hogy nyugodtabb, kipihentebb, békésebb leszel, tisztábban átlátod a helyzetet, kiegyensúlyozottá válsz, jobban érzed magad a bőrödben…stb. (természetesen előfordul, hogy olyannyira felkavaróak a meditációban tapasztaltak, hogy eleinte még nehéz érzések jönnek, ahogy az állóvíz felkavarásával az iszap, ami feljön sem kellemes, de amint a víz kitisztul, nem csak a felszíne lesz sima, hanem a mélyben is tisztaság és béke fog uralkodni.)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.